Héliumos lufi

– Operatív törzs, operatív törzs – morogtam bosszúsan. – Ki találta ki ezt a baromságot?

Fél kézzel a tévé felé intettem, mire a híradó helyett Donald kacsa idióta feje tűnt fel a képernyőn. Úgy hápogott, mint egy koronavírusos malac.

Kihúztam a következő fiókot. Csekkek, borítékok, egy tekercs zsineg, meg egy számológép került elő belőle. Semmi érdemleges. Ahogy odébb léptem, megrúgtam a földön heverő bögrét. Kár érte, szép darab volt; kínai porcelán, kézzel festett rózsákkal meg minden, de így, csorbán, letört füllel már nem sokat ért. Ragasztó bűbájjal talán meg lehetne csinálni, de kérdés, mennyire lenne tartós a hatása.

– Hé, Rózsika! Mondja csak, hol tartja az aranyat? – kiáltottam föl, közben már a következő fiókban turkáltam.

Gurgulázó torokhang szakadt ki a nőből. Arccal a plafonhoz préselődve nem is csoda, hogy nem beszélt szép, kerek mondatokban. Azt hiszem, a becsapódáskor az orra is eltörött.

– Na, találtál valamit? – lépett be Vicuska a szobába. Fél szemmel felsandított Rózsikára, és rosszallóan megcsóválta a fejét. – Komolyan, Misi? Már megint szórakozol velük, mielőtt kinyírnád őket?

– Szerinted nem olyan, mint egy elszabadult héliumos lufi? – röhögtem fel Donald asztmás hápogását is túlharsogva.

Vicuska felsóhajtott, és még egy utolsó, lesajnáló pillantást vetett rám, mielőtt a túlsó falnál magasodó szekrényhez ment volna.

Tovább figyeltem Rózsikát és azon gondolkodtam, ha madzagot kötnék a lábára, még inkább olyan lenne, mint egy lufi.

Odatoltam alá egy széket, előkaptam a korábbi fiókban talált zsineget, és munkához láttam.

– Tessék csak, tessék! Olcsón adom! – kiáltottam röhögéstől fulladozva, amikor végeztem. Vicuska a szokásos, „hagyjál már a baromságaiddal” tekintettel fordult felém. – Tudom, hogy mindig is egy besavanyodott-rózsavízszagú-vénlány lufira vágytál! – kacsintottam rá.

Pengevékony ajka mosolyra húzódott. Tudtam én, hogy nem olyan sótlan, mint amilyennek mutatja magát.

Apró cseppek koppantak a vállamon.

– Hé, Misi fiú! Azt hiszem, ereszt a lufid! – Vicuska vigyora még szélesebb lett.

– Fúj! – Azonnal leugrottam a székről, és undorodva néztem föl. Apró, aranyszínű cseppek potyogtak Rózsikából.

Vizelettel bosszulta meg a csínytevésemet, és talán ezt az egész rablást is.

– Megvan a széf – közölte Vica, ahogy újra a szekrény felé fordult. – Nyírd ki a nyanyát és húzzunk el innen!

Feloldottam a Rózsikát plafonra szegező varázslatot, mire a nő egyenesen az üvegasztalra zuhant. Biztos, ami biztos, azért még szétrobbantottam a szívét egy jól irányzott ártással.

A tévében Donald kacsa éppen pecázni indult. A készülék felé intettem, hogy csatornát váltsak.

– Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel ezerhatszázötvenkettő főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – közölte feszült arccal Szellő István.

– Legalább már emiatt nem kell aggódnod, Rózsika – pillantottam a szilánkok közt fekvő nőre, aztán könnyed léptekkel elindultam a széfet lebegtető Vicuska után.