Négy történetkezdést szeretnék bemutatni nektek. Van köztük olyan, amit szívesen továbbolvasnátok?
1. Történet
Baleset volt, győzködtem magam még annyi év után is, de ez nem változtat a tényen, hogy megöltem Malint. Akkor éjszaka megfogadtam, hogy sohasem beszélek arról, amit abban a láp-erdőben tettem, most mégis arra készülök, hogy vallomást tegyek, ráadásul a legnagyobb szélhámosnak, akivel az önkéntes száműzetésem óta összeakadtam.
Közelebb hajoltam a tábortűzhöz, miközben azt mérlegeltem, mivel is kezdjem, hogy ne nézzen teljesen őrültnek. A lángok kellemesen melengették az arcomat, a levegőt átjárta az égő cédrus balzsamos illata. A ránk telepedő csöndet csak a gallyak roppanása törte meg.
Kylian szemben ült velem, és a lopott karkötőt vizsgálta, aztán rám pillantott vörösesbarna tincsei mögül. Félelmetesen éles tekintete volt, amit nem tudtam sokáig állni, és inkább a tüzet bámultam helyette.
– Meddig vársz még, hogy elmondd, mégis mi az ótvaros fene lakozik benned? – vont kérdőre erélyesen.
Döbbenten fölkaptam a fejem. Hát tudja? De hogyan?
2. Történet
William leroskadt a fa tövébe, és mellkasára tapasztotta a kezét. Mélyeket lélegzett, hogy úrrá legyen zihálásán, ám amikor vádliját elkapta a görcs, felhagyott a próbálkozással. Szitkozódva masszírozta a fájdalmasan feszülő izmot. Muszáj volt, hogy kiengedjen, különben nem képes tovább szaladni, és akkor vége van.
A férfi szakadt pólóját alvadt vér borította, amiből gyomorforgató izzadtság és rothadásnak induló hús szaga áradt. William gyors pillantást vetett a karját elcsúfító, felhólyagosodott égési sebekre, aztán óvatosan odébb csusszant, és kilesett a göcsörtös törzs mögül.
Semmit sem látott. A délutáni napfény átszűrődött a fák között, az erdő rezzenéstelennek tűnt. A férfi azonban tudta, hogy a Húsnyelő ott van valahol a közelben, és csak arra vár, hogy ő előmásszon a rejtekéről. Gyorsabbnak kell lennie. Ha eléri a falu határát, már nem bánthatja. Legalábbis William ebben reménykedett.
Persze, az egészről ő tehet, hiszen, ha nem hergelte volna az égieket, azok nem szabadítottak volna rá egy halott lelket. Mostanra már rég megbánta, hogy olyan elbizakodottan viselkedett, amikor legutóbb összegyűltek az áldozati oltárnál, és azt is megfogadta, hogy ha sikerül ezt túlélnie, többé nem hallgat majd Jonathanra.
William mély levegőt vett, és a fatörzsbe kapaszkodva fölegyenesedett. A fülében zubogó véren kívül nem hallott semmit, és vádlija még mindig gyötrelmesen hasogatott, de tovább kellett mennie. Éppen eleget volt már egyhelyben. Összeszedte hát maradék erejét, és megiramodott.
3. Történet
Cree csak egy drága selyemköpenyben pöffeszkedő, szánalmas idiótát látott, amikor bátyjára nézett. A szüleik bezzeg olyan csillogó szemmel bámultak Caira, mintha maga az Akadémia igazgatója lépett volna be a házba, és nem csak egy röhejesen jólfésült mágustanonc.
– A kiválasztott visszatért – szólalt meg gúnyosan Cree, ahogy jó alaposan végigmérte bátyját a csillogó csizmájától egészen a hajába fűzött gyöngyökig. – Minek köszönhetjük, hogy… – A fiú hangját elnyomta az utcán felharsanó kiáltás.
– Vajúdik! Mindjárt szülni fog!
Cree gyomra bukfencet vetett a szavak hallatán, és azonnal leverte a hidegveríték. Tudta, hogy mi fog történni. Tudta, hogy ez a gyermek is olyan lesz, mint a többi: átokverte. Amióta a változás hulláma elért hozzájuk, egy ép csecsemő sem született, és mindez az Ősteremtő eltűnésének köszönhető.
– Azt hiszem, eljött az én időm – jelentette ki Cai magabiztosan, és az ajtóhoz igyekezett.
Ibolyaszín köpenye, amelyen az Akadémia aranycímere, egy tenyérnyom díszelgett, lágyan fodrozódott minden lépésnél.
Cree a szüleire pillantott. Az arcukon ugyanaz az aggodalom ült, amely őt is megbénította. Jól emlékezett rá, hogy nézett ki az első, aki ezzel kórral született még nyolc évvel ezelőtt. Az újszülött viaszszín bőre alatt fekete pókhálóként futottak az erek, elvékonyodott szemhéja alatt fürjtojás méretű, vérágas, pupilla nélküli szem domborodott, és az, ami ez után történt, még mindig kísérti álmában.
A világ formálódik. Új erők törnek az Ősteremtő helyére, és ennek az emberek isszák meg a levét. Cree távozó bátyja után nézett. Nem hitte, hogy fivére képes lenne bármin is változtatni.
4. Történet
A randi nem alakult túl jól. Nem Svennel volt a baj, én viselkedtem úgy, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Kezdésként majdnem lerántottam az asztalterítőt, aztán meg arra a kérdésre, hogy milyen az új életem, képes voltam igennel felelni. Persze, tudom, nyelvi különbségek, meg minden, de ez akkor is ultra ciki.
Így belegondolva, el sem tudom képzelni, hogy volt Svennek akkora önuralma, hogy ne röhögjön a képembe. Az én hülyeségem az egész, hiszen belementem a találkába, pedig még nincs három hónapja, hogy kiköltöztem, és a nyelvet sem beszélem rendesen.
Még mindig égett az arcom, ha a találkozónkra gondoltam, pedig már fél órája hazakísért, és túl vagyok egy fél tábla epres csokin is. Ezek után kész rejtély, hogy miért akar holnap is látni. Lehet, valamiféle mazochista, és velem kínozza magát. Mondjuk, akkor én is az vagyok, mert beleegyeztem. Legalábbis remélem, hogy egy randiba egyeztem bele, és nem valami másba. Na mindegy, ezen már kár agyalni. A holnapi találkánál azért figyelni fogok a különös részletekbe, nehogy olyasmibe csöppenjek, amibe nem akarok.
